2023/03/09

Verseny krónika 2016-2023

 2016

Februárban Budapesten rendezték mega 4 napos FeHoVa, azaz Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítást a budapesti HUNGEXPÓ területén. A program során itt rendezték a sportág Teremíjász Európa Bajnokságát a Nemzetközi Íjász Szövetség égisze alatt Történelmi Íj és 3D kategóriában. A verseny óriási mohácsi sikert hozott, hisz az aranyérmet, mindkét kategóriában az ifjúsági korú fiuk versenyében, újfent Takács Máté szerezte meg és ezzel EURÓPA BAJNOK lett.

Márciusban Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban rendezték meg a Történelmi Teremíjász Országos Bajnokságot. Takács Máté a „modern anyagokból készült történelmi íj" kategóriában kiváló versenyzéssel az ifjúsági korosztály versenyében a fiúk mezőnyében országos csúccsal lett bajnok és aranyérmes.

Ezt követően Kunszentmiklóson álltak rajthoz az MTE 1888 Nimród Íjászszakosztály versenyzői a Megméretés a Vándorzászlóért elnevezésű versenyen, melyen 7 csapat 120 íjásza sorakozott fel. A mohácsi csapat tagjai: Kovács József, Mányoki József, Auth János, Takács Norbert, Takács Máté, Takács András, Juhász Attila,  Szabó Barnabás, Iloskity Zoltán, Czita Tibor, Hauser György,  Lovas Szilveszter és Garamszegi Gréta képviselték.  A verseny szép mohácsi sikert hozott. A zászlóért folytatott versenyben Szabó Barnabás, Auth János, Mányoki József, Czita Tibor és Iloskity Zoltán parádés versenyzéssel minden ellenfelét legyőzve az első helyen végzet, s ezzel a vándorzászló immár 4. alkalommal került városunkba.

 

                         2016.02.03. Kunszentmiklós                               

     

A szakosztály tagjai április 2-án Siklóson a Tavaszköszöntő örömíjász versenyen, majd 17-én Nagypeterden a Fábics László emlékversenyen vettek részt. Utóbbin 6 Nimródos vett részt, akik az alábbi eredményeket érték el. Mini korcsoportban Omacht Borbála első helyezett lett. Mini fiú: II. Szabó Kolos, 6. Magyar Antal Bálint . Felnőtt: III. Auth János Senior: I. Mányoki József, III. Lovas szilveszter.   

                                       

                                                                   2016.04.02. Siklós  

A szakosztályának első tavaszi 3 D-s versenyére május 14-én a székelyszabari erdőben került sor. A rossz idő ellenére 60 versenyző indult a versenyen. A Nimródosok érmes helyezései: mini fiú: Szabó Kolos ezüstérem, mini lány: Omacht Borbála ezüst, férfi felnőtt: Magyar Antal ezüst, női felnőtt:  Bíró Júlia ezüst. Vadászreflex íj: Takács Máté bronz. Férfi senior: Mányoki József ezüst, Czita Tibor bronz.

Baranya Íjásza  3. fordulóját Szigetváron szintén májusban rendezték meg. A szép időben és jó hangulatban megtartott versenyen versenyzőink jól szerepeltek. Érmeseink: mini lány: Omacht Borbála aranyérem, fiú: Szabó Kolozs ezüstérem. Ifi: Szabó Mátyás Manó ezüstérem. Senior férfi: Lovas Szilveszter aranyérem.

A BÍ 4. fordulója a Magyarbólyon megtartott verseny volt, amit az M4 TV is megörökített. Itteni éremszerzőink: mini lány: I. Omacht Borbála, ifi fiú: III. Szabó Mátyás, felnőtt férfi: II. Kovács József, senior férfi: II. Lovas Szilveszter.

A szakosztályunk tagjai a  Kárpát-medencei Hadjárat "áporkai csatáján” is részt vettek. Ez egy igen nehéz céllövő verseny, ahol a maximális pont 92 pont volt. Versenyzőink eredménye: Szücs Gergely 77, Szücs Balász 36, Szűcs Eszter 21 pont.

Az íjász szakosztály a székelyszabari erdőben rendezte meg augusztus 20-án a II. Lajos Emlékversenyét és ugyancsak "egy füst alatt" itt került sor a Baranya Íjásza 5. fordulójára és a 21. Vándorzászlós versenyének lebonyolítására is. Nimródos versenyzőink hagyományosan jól szerepeltek. Mini lány: I. Omacht Borbála, ifi fiú: I. Szabó Mátyás manó, senior férfi: II. Mányoki József. A szakosztály egy 4. és három 6. helyet is szerzett.

Takács Máté a Sopron melletti Ágfalván az első HDH-IAA szabályrendszerben megrendezett 3D-s Világbajnokságon vett részt. Az egyesület kiválósága a férfi Junior Tr LB kategóriában Világbajnoki címet szerzett. Ugyancsak ő az I. Történelemíjász Világbajnokságon is részt vett Gyulán. Itt is kiválóan versenyzett, ám kategóriájában nem hirdettek győztest így érmeket sem osztottak ki. A nemzetközi pályaversenyen mely szintén itt került lebonyolításra, bizonyította kiváló képességeit és formáját és ebben a számban mindenkit legyőzve az első helyen végzett. Kiemelkedő eredményeiért, 2016-ban Mohács Város Önkormányzata, Mohács Város Sportdíjával jutalmazta az eredményes sportolót. (képeken: Terem EB történelmi 3D érmei és VB arany)

 


A sásdi Nyílzápor Íjászegyesület Felsőegerszegen rendezte meg a Baranya Íjásza versenysorozat 6. fordulóját. Baranya Íjásza lett a szakosztályunkból Omacht Borbála mini, Szabó Mátyás Manó  ifi és Lovas Szilveszter senior kategóriában. III. helyezést ért el: Szabó Kolos mini, Auth János felnőtt és Mányoki József  szenior kategóriában. Az örömíjász versenyt Magyar Antal Bálint Nimród-Mohács versenyzője nyerte.

 2017

A szakosztály alap célja az íjászhagyományok ápolása volt. Ennek érdekében négy alkalommal tartott a szakosztály falunapokon íjászbemutatókat és egy élő történelem órát az általános iskolába. E mellett kiemelten szponzorálta 2017. első félévében Takács Máté tevékenységét egy kicsit már az olimpiai felkészülés jegyében. Ám Máté úgy döntött, hogy civil életére koncentrál és ennek jegyében még a szakosztályból is kilépett.

 

Az íjász szakosztálya első tavasz 3D-s vadász íjászversenyét a székelyszabari erdőben rendezte 70 résztvevővel. A szeles idő befolyásolta a pontos célzást ennek ellenére a szakosztály szép sikereket könyvelhetett el. Érmeseink: mini: I. Magyar Bálint III. Madarasi Botond. Gyermek kategória: I. Omacht Borbála, II. Madarasi Lili. Ifi kategória: I. Szabó Mátyás Manó, III. Orosz Dávid. Felnőtteknél és a szenior kategóriákban két bronzérmet szereztek versenyzőink Takács András, illetve Lovas Szilveszter révén.

 

Júliusban három verseny és sok érem szakosztályunk mérlege. Nagypeterden a gyermek lány kategóriában Madaras Lili nyakába aranyérmet akasztottak, míg a dobogó II. fokára is mohácsi állhatott Omacht Borbála személyében. A mini fiúk versenyében Magyar Bálint bronzéremmel gazdagodott. Az ifi fiuknál I. Szabó Mátyás Manó, a felnőtt férfiaknál pedig III. Szűcs Gergely.  

 

A Szigetváron megrendezett versenyen három éremmel zártak versenyzőink. Gyermek lány kategóriában Omacht Borbála a dobogó első Kovács Liza a dobogó második fokát foglalta el, mini fiúknál Magyar Bálint ezüstérmet hozott haza.

 

  


     20017.01.18. Kunszentmiklós terem verseny  

               


2017.04.22. Felsőegerszeg

 

A Pécset megrendezett versenyen Kovács Liza győzött, Omacht Borbála ez alkalommal egy bronzérmet gyűjtött be. Gyermek fiúban Madarasi Botond nyert ezüstérmet, az ifi fiuk versenyét Szabó Mátyás Manó nyerte. Szépen versenyeztek a felnőtt férfiak is: Auth János diadalmaskodott, míg a dobogó III. helyét Sárvári József nyerte el.

 

Az szakosztály augusztus végén ismét a székelyszabari erdőben tartotta a II. Lajos Emlékversenyét közel száz indulóval, akiknek 3D-s és 2D-s célokat kellett leküzdeni. Mohácsi érmes versenyzőink: mini fiú: Madaras Botond I. Magyar Bálint II. helyezett. Gyerek lány: I. Madaras Lili, II. Kovács Liza. Ifjúsági fiú: II. Szabó Mátyás Manó, felnőtt férfi: III. Auth János, senior férfi: Lovas Szilveszter II. hely.

 


                2017.05.27.  Szigetvár    

                   


                                                                 2017.09.24. Vinkovci

 

A szakosztály ezt követően, két Horvátországban megrendezett versenyen (Bellyén és Vinkovciban) nemzetközi mezőnyben mérette meg magát. Bellyén Kovács József nyerte a férfiak versenyé a felnőtt kategóriában,  a szenioroknál Mányoki József sem talált legyőzőre. Vinkovciban a felnőtt férfiak versenyében Takács András nyakába került az arany Auth Jánost megelőzve. A III. helyet is mohácsi versenyző, Doleszák István szerezte meg. A senioroknál Lovas Szilveszter diadalmaskodott.

A Kárpát-medencei Hadjárat 5 állomásából (Áporka, Törökszentmiklós, Mohács, Mindszent, Pécs) álló versenyén négy íjászunk indult. Nehéz és rafinált célok nehezítették az összpontosítást, melyeket 50, 150 méter távolságokra helyeztek el. A Nimródosok közül Szűcs Gergely 83,43%, Mányoki József 57,82%, és Szücs Balázs 32,33%-os teljesítménye dicséretes.

2018

Az év elő felében két helyen, Felsőegerszegen és Nagypeterden is célvonalra álltak versenyzőink. Eredmények: Felsőegerszeg: mini fiú: II. Magyar Antal Bálint, 4. Szabó Kolozs. A felnőtt férfiaknál egy II. és kettő 4. helyet szereztünk Auth János, Magyar Antal és Sárvári József révén. Legügyesebbek a szeniorjaink voltak, ahol I. Takács András, II. Buris Tibor mellett egy 4. helyet is szereztünk Kovács József révén.

Nagypeterden ragyogóan szerepelt a szakosztály. Három aranyérmünk és egy bronz mellett az első nyolcba még hét versenyzőnk került. Aranyérmesek lettek: mini fiú: Magyar Antal Bálint, Ifi lányban: Madaras Lili és felnőtt férfiak között: Takács András. Szenior kategóriában Mányoki József a dobogó III. fokára állhatott fel.

 

   

              2018.04.18. Felsőegerszeg              


2018.10.06. Felsőegerszeg BÍ eredményhirdetés

                                                                                          

A szakosztály szeptemberben rendezte meg a II. Lajos Emlékversenyét, mely a Baranya Íjásza versenysorozat 7. állomása is volt egyben. Főleg a „tisztes összes halántékú íjászaink” remekeltek ezen a versenyen és nem nagyon engedték vetélytársaikat az érmek közelébe, mintegy jelezve hogy nem felejtettek el lőni. Eredmények: a mini kategória aranyérmese Magyar Antal Bálint, gyermek lány: Kovács Liza aranyérem, fiú: Szabó Kolos  bronz.          Felnőtt férfi: Auth János ezüstérem. Szeniorok: I. Lovas Szilveszter, II. Mányoki József, III. Buris Tibor.

     

                            2018.05.18. Dunaföldvár                                     


2018.09.15. Bellye

2019

 

Március 23-án tartotta a siklósi Apró Paták LSE a hagyományos Tavaszköszöntő örömíjász versenyét. A korai időpont és hideg idő még nem csalta ki az íjászokat a lakásukból. A 33  felnőtt férfi versenyző közül az alábbi eredményt érte el a 6 fős felnőtt csapatunk: II. Auth János, III. Takács Máté, 4. Magyar Antal, 9. Sárvári József, 11. Doleszák István, 14. Madarasi Gábor. Mini lány: I. Magyar Nóra Eszter. Mini fiú: I. Magyar Antal Bálint. A 14 fős senior mezőnyben II. Lovas Szilveszter, III. Takács András, 5. Buris Tibor, 9. Mányoki József. 

Mivel a szakosztály tavaszi versenyeire évről évre egyre kevesebben neveztek ezért az április 13-án megtartott verseny minden nem íjászattal kapcsolatos kiadása nullára lett csökkentve. (étkezés, különdíjak, ajándékok, stb.) Minimális díjazással (érem, oklevél) de változatlanul kiemelkedő célparkkal és lőélménnyel, külsős íjászoknak jelképes nevezési díjjal meghirdette a házi-batyus-fapados íjászversenyét. Az eljött 11 külsős íjász egy jó hangulatú, családias, íjásztudást próbára tevő versenyen vehetett részt.

Április 27-én A sásdi Nyílzápor ÍE megrendezte a tavaszi versenyét, melyen Nimród Mohács csapata is képviselte magát. Mini (lány) korcsoportban magyar Nóra Eszter a dobogó II. fokára állhatott fel, míg testvére Magyar Antal Bálint ugyancsak (fiú) miniként III.  helyezett lett. Gyerek: I. Szabó Kolos. Ifi: I. Madarasi Lili Angyalka. Felnőtt (18 indulóból) : II. Auth János, III. Magyar Antal, 4. Sárvári József. Senior (7 indulóból): I. Buris Tibor, II. Takács András.

Június 22-én Magyarbólyban került megrendezésre a Baranya Íjásza 4. fordulója. A házigazda   Botond Törzs a Villányi Sólymokból alakult tovább. A 12 fős Nimród csapat most sem tért   haza érem nélkül. Mini: I. Magyar Nóra Eszter. Mini fiú: Magyar Antal Bálint. Ifi: Madarasi    Lili Angyalka. Felnőtt: I. Auth János, II. Magyar Antal, 5. Madarasi Gábor, 6. Iloskity Zoltán        és Sárvári József (holtverseny) Senior: I. Mányoki József, 4. Lovas Szilveszter, 5. Buris    Tibor, 6. Takács András.

 

         2019.05.25. Szigetvár      

   

Szeptember 7-én került megtartásra a II. Lajos emlékverseny a székelyszabari erdőben. A versenyre 80 íjász érkezett. Érmeseink: Felnőtt: I. Auth János, III. Madarasi Gábor. Mini: I. Magyar Antal Bálint, II. Szűcs Gergő. Mini lány: Magyar Nóra Eszter. Senior: I. Mányoki József, II. Lovas Szilveszter. ifi: I. Madarasi Lili Angyalka.

 

 
2019.08.17. Siklós

A megyei versenyek között kiemelkedett a Baranya Íjásza hat fordulós versenysorozat, melynek versenyeit a megye nagy íjászhagyományokkal rendelkező központjaiban rendezték meg és 6 fordulóban szerzett összes pontok alapján ítéltek oda. 2019-ben Siklóson 2 alkalommal, Szigetváron, Villányban, Mohácson és Nagypeterden voltak a fő állomásai. Ez évben az alábbi Nimródosok lettek a korcsoportjaikban Baranya Íjászai: mini lány: Magyar Nóra Eszter. Mini fiúknál: Magyar Antal Bálint. Ifjúsági lány kategóriában: Madaras Lili Angyalka nyerte a pontversenyt. Ugyanakkor a felnőttekre sem lehetett panasz, hisz Auth János személyében győztest, Magyar Antal személyében a II. helyezettet ünnepelhettük. A senior kategóriában a győztesek emelvényének mindhárom fokát Nimródos versenyző foglalta el: Lovas Szilveszter, Mányoki József és Buris Tibor személyében.

 

2020

A 2020-as év íjászversenyire rányomta bélyegét a Covid járvány, ami miatt versenyek maradtak el. Egész évben csak a 6 BÍ verseny került megtartásra. Ott is sok időpont eltolással olyan időszakokra amikor a járványügyi helyzet csillapodott és nem volt nagy a fertőzés veszélye.


Az MTE 1888 Nimród Íjász Szakosztálya szeptember 05-én tartotta a II. Lajos emlékversenyét. 81 íjász vett részt a versenyen. Lányok közül: mini: I. Magyar Nóra Eszter. gyerek: II. Omacht Borbála. Ifi: III. Madarasi Lili Angyalka. Felnőtt: 6. Madarasi Gáborné. Férfiak közül: Mini: III. Magyar Antal Bálint. Felnőtt: I. Auth János, 5. Szűcs Gergely, 8. Magyar Antal, 9. Madarasi Gábor, 10. Nyúl Gábor. Senior: I. Buris Tibor, III. Lovas Szilveszter, 5. Takács András, 7. Mányoki József, 8. Sárvári József. 

                                                

A mindig nagy népszerűségnek örvendő "Korsó lövés" a Nimródos versenyeken.

  
2020.09.05. Sátorhely: II. Lajos emlékverseny felnőtt és senior érmesei

A Baranya Íjásza versenysorozat 2020-as Nimródos győztesei: mini lányoknál: Magyar Nóra Eszter, mini fiúknál Magyar Antal Bálint 4. lett. Ifi lány: Madarasi Lili Angyalka (I.). A felnőtteknél Auth János (I.) és Magyar Antal (II.) megismételte előző évi teljesítményét. Az idősek kategóriájában a győzelmet Buris Tibor szerezte meg, bronzérmes lett Lovas Szilveszter, Takács Andrásnak pedig ezúttal a 6. hely jutott.

2021

 

A pandémiás időszak miatt az íjászversenyek időpontjai ebben az évben eltolódtak, így a márciusban megrendezésre kerülő első Tavasz köszöntő versenyre május 01-én került sor. A verseny végén ifi lány korcsoportban Madarasi Lili és felnőtt férfi korcsoportban Auth János nyakába került aranyérem, míg a szenior korcsoportban Lovas Szilveszter a II. helyen végzett. További helyezéseink: 6. Madarasi Gáborné, 10. Madarasi Gábor, 4. Buris Tibor, 5. Takács András,

   

  Madarasi Lili Angyalka       

          

Auth János    

         
Lovas Szilveszter

Május 22-én a szakosztály tagjai részt vettek a szigetvári Zrínyi portyán. A várban rendezett íjászverseny próbára tette az íjászok minden tudását. Itt is szép eredmények születtek: Madarasi Lili Angyalka (II.) Auth János (I.) Lovas Szilveszter (II.) 4. Madarasi Gáborné, 6. Madarasi Gábor, 7. Iloskity Zoltán, 4. Buris Tibor, 7. Takács András.


                                                                  Szigetvári csapatunk

Ezután egy kis pihenőt tarthattunk (volna) a következő hivatalos versenyig, de inkább részt vettünk június 13-án a (sokadik) Göröghegyi pincekupa elnevezésű házi versenyünkön. A csapatépítés ezúttal is jól sikerült.

A törökszentmiklósi Nagykunsági Farkasok íjász csapata 2021. július 6-ra meghirdette a 6. Farkas Próbát, amely Kárpát-medencei hadjárat harmadik csatája. A megmérettetésen Madarasi Lili Angyalka és Madarasi Gábor képviselte íjászainkat.

Június 20-án egy újabb örömíjász verseny várt ránk. Ezúttal az Apró Paták LSE Botond törzse tartotta éves versenyét Magyarbólyban. I. Madarasi Lili Angyalka, II. Auth János, 4. Madarasi Gáborné, 5. Mányoki József. Ugyan ezen a vasárnapon szakosztályunk másik fele a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen egész napos bemutatót és íjásztatást tartott.

Július 3-án az Apró Paták LSE Megyer Követői alszakosztály íjász versenyén vettünk részt. Az első helyen férfi felnőtt korcsoportban Auth János emelhette magasba a serleget a győztes jogán. Szenior korcsoportban II. helyezést ért el Buris Tibor, míg a II. helyen Takács András végzett. További eredményeink: 4. Madarasi Lili Angyalka, 4. Madarasi Gáborné, 6. Madarasi Gábor, 8. Doleszák István, 4. Lovas Szilveszter.

Augusztus 7-én szakosztályunk tagjai 2 tizeddel és a közeli barátai 10 fő kísérővel részt vett Kaposmérőn (Kassai-völgy) Kassai Lajos által szervezett Nyílzáporon.

 

        Táborunk egy részlete   

                        


         Nyílzápor

Október 09-én Kunszentmiklóson versenyzett a 4 fős csapatunk az "Íjászat napja" elnevezésű íjászversenyen. III. Auth János, 15. Madarasi Gábor, 8. Madarasi Gáborné, II. Lovas Szilveszter.

 

           Lovas Szilveszter                          

                          Csapatunk                               

                                                                             Auth János

 

November 13-án az Apró Paták LSE Márton napi íjászversenyén vettek részt szakosztályunk tagjai. A 2,5-3D-s verseny mindegyiküknek dobogós eredményt hozott. I. Madarasi Lili, I. Madarasi Gáborné, II. Auth János

                             Madarasi Lili                              

                       Auth János                       

Madarasi Gáborné

 

A 2021. évi Baranya Íjásza versenysorozatban szép eredményeket értünk el: Madarasi Lili: 2. Madarasi Gáborné: 4.  Auth János: 1. Madarasi Gábor: 7. Buris Tibor: 3. Lovas Szilveszter: 4. Takács András: 7. A versenysorozatban 3 kategóriában hirdetnek győztest: Baranya Vadásza, Baranya Fúvásza és Baranya Íjásza. 2021. évben a Baranya Íjásza kategóriában legjobb eredményt elérő versenyző Auth János volt.

 

 



Év végére elkészült az új, 6 lőállásos íjászpályánka Mohácsi Sportcsarnok épületében:

2022

Szakosztályunk tagjai 2022. január 15-én részt vettek a Nyílegyenes Íjász Club által rendezett teremversenyen. A versenynek kb. 150 résztvevője volt. Az ország minden pontjáról érkeztek versenyzők erre a rangos versenyre. Szakosztályunkat 6 tagunk képviselte. A verseny célparkja 50%-ban megújult, ami nagy lendületet adott és új kihívásokat teremtett azoknak a versenyzőknek akik rendszeresen részt vesznek a kunszentmiklósi teremversenyen. A célok kihelyezése vegyes volt. Az egészen közeli céloktól a távoliakig minden táv előfordult a versenyen. A verseny lebonyolítása gyors és fegyelmezett volt amiért külön elismerés jár a házigazdának. A versenyen az alábbi eredmények születtek: Ifjúsági nő 1. Madarasi Lili, Felnőtt nő 8. Madarasi Gáborné, Felnőtt férfi 3. Auth János, 14. Madarasi Gábor, 16. Doleszák István, Senior férfi 10. Lovas Szilveszter.

2022.04.09-én Siklóson jártunk az év első Baranya Íjásza versenyen. Az időjárás minden arcát megmutatta. Volt napsütés, szakadó eső és térdig érő szél. Mindezek ellenére csapatunk végig ment a pályán és szép eredményeket ért el. A versenyen Madarasi Lili első alkalommal indult a tradi felnőtt női korcsoportban amit meg is nyert. Auth János pedig a tradi felnőtt férfi korcsoportban III. helyezett lett. Egy leendő tagunk Albert Éva is részt vett a versenyen aki a dobogó III. fokára állhatott fel. Rajtuk kívül több csapattagunknak ez volt az első íjász versenye amiről gazdag élményekkel és tapasztalatokkal tértek haza. Gratulálunk mindannyiuknak! 

Szakosztályunk tagjai 2022.04.23-n a sásdi Nyílzápor HIE íjász versenyén vettek részt, ami a Baranya Íjásza versenysorozat 2. fordulója volt. A kedves vendégfogadás és vendéglátás most sem maradt el. Szerencsénkre az időjárás is kedvezett a versenynek, így maximálisan a célokra tudott mindenki koncentrálni. Szükség is volt rá, mert a pálya nehéz volt. Közel, de inkább távol voltak a célok ami mindenki számára nagy kihívást jelentett. Lőttek felfelé és lefelé is. A versenyt egy finom ebéd zárta, nameg az eredmény hirdetés, ami szép sikereket hozott nekünk: Felnőtt férfi: Auth János: 1. Madarasi Gábor: 8. Doleszák István: 15. Víg Róbert: 23. Felnőtt nő: Madarasi Lili: 2. Madarasi Gáborné: 8. Mini II: Víg Kata Karola: 4. helyezés, Férfi senior: Buris Tibor:2. Sárvári József: 8.

Május 21-n Madarasi Gábor és Madarasi Lili részt vett a kunszentmiklósi X. Magor Próbán, ahol Gábor 20. Lili 4. lett.

Május 28-n Szigetváron a 12. Zrínyi portyán vett részt szakosztályunk, ahol Víg Kata 4. lett. Madarasi Gáborné és Madarasi Lili ezen a versenyen egyforma pontszámot ért el aminek következtében szétlövéssel döntötték el a dobogós helyeket. Lili az 1. Gabi a 2. fokára állt végül a dobogónak. További eredmények: Auth János 2. Doleszák István 12. Víg Róbert 16. Buris Tibor 5.

Anya és lánya szétlőtt az dobogó első fokáért.

Június 25-n az Apró Patás LSE Botond Törzs alszakosztályának örömíjász versenyén vettünk részt, ahol a mindenki a saját korosztályában az alábbi eredményeket érte el: Auth János 1. Madarasi Gábor 4. Víg Róbert 11. Buris Tibor 1. Sárvári József 6. Madarsi Gáborné 1. Madarasi Lili 5. Víg Kata 3.

Július 02-n Apró Paták LSE Megyer Követői alszakosztályának túronyi "Mitológiai lények és rossz szóviccek" íjász versenyén vett részt szakosztályunk. Korosztályában Madarasi Lili 1. Madarasi Gáborné 3. Auth János 3. Buris Tibor 1. helyezést ért el.

Július 16-n a szakosztály 3 tagja részt vett a Hosszúhetényben, a Mecsek Íjász Egyesület  által rendezett 18. Szent István kupán. A nehéz erdei pályán szép eredmények születtek. Auth János 4. Madarasi Gábor 7. Madarasi Gáborné 3. helyezést ért el.

Július 23-n újabb Baranya Íjásza versenyen vett részt a szakosztály csapata Magyaregregyen. Az erdei pályán újabb szép sikerek születtek. Madarasi Lili 6. Madarasi Gáborné 7. lett a felnőtt nők között. Míg Auth János 1. Madarasi Gábor 8. lett a felnőtt férfi kategóriában. Buris Tibor szeniorként állhatott a dobogó tetejére. 

           

                              Buris Tibor                                

                                                                           Csapatunk                                      

   Auth János

Szakosztályunk 2022.09.03-án megtartotta a II. Lajos emlékversenyét a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen, ami egyben a Baranya Íjásza versenysorozat záró versenye is volt. A 20 célos verseny íjászaink ismét szép eredményeket értek el: Felnőtt férfi: 1. Auth János, 6. Doleszák István, 10. Madarasi Gábor, 16. Nyúl Gábor, Felnőtt nő: 1. Madarasi Lili, 3, Madarasi Gáborné, Senior férfi: 2. Buris Tibor, 6. Mányoki József,  9. Kovács József. Külön öröm volt, hogy a volt tagjaink közül is többen eljöttek a versenyünkre: Magyar Nóra Eszter, Magyar Antal Bálint, Nyúl Abigél, Magyar Antal, Takács András, Lovas Szilveszter. Sok év után végre cseréptörésre került a korsónk, melyet Auth János tagunknak sikerült úgy eltalálnia, hogy jövőre új korsóval tudjuk indítani a népszerű korsólövéses versenyünket.

 
 

A versenyünk után került sor a Baranya Íjásza versenysorozat 2022. évi eredmény hirdetésére, melyen ismét jól szerepeltünk: Mini lány: 3. Víg Kata Karola. Felnőtt nő: 1. Madarasi Lili, 2. Madarasi Gáborné. Felnőtt férfi: 1. Auth János, 7. Madarasi Gábor, 13. Víg Róbert. Senior férfi: 1. Buris Tibor.

BÍ női dobogósaink: Madarasi Lili, Madarasi Gáborné

2022.10.08-án ismét Felsőegerszegen a sásdi Nyílzápor ÍE versenyén vettünk részt 5 fős csapatunkkal. A kellemes őszi idő egy jól sikerült versennyel koronázta meg csapatunkat: 1. Auth János, 3. Madarasi Gábor, 1. Madarasi Lili, 2. Madarasi Gáborné, 5. Sárvári József.

    

                    Női dobogósaink: Madarsi Lili, Madarasi Gáborné                     


Csapatunk

 

2022. október 29-én Kunszentmiklóson került megtartásra a mohácsi Nimród próba táv céllövő verseny melyen Madarasi Lili felnőtt női kategóriában 3. helyezést ért el.

 

2022.10.30-án tartottuk meg a Magyar Körben a családi napunkat és év záró/értékelő taggyűlésünket. A családi nap kedvenc programja ismét az íjász tombola volt. Ezek mellett volt időnk beszélgetni, társasozni és kézműveskedni. Szakosztályunk megújította a vezetőségét: A távozó Takács András helyére Madarasi Gáborné, Gabriella került.

A 2022-es évben elkezdett visszatérni az élet a szakosztályunkba. Befejeztük a belső lőpályánkat a sportcsarnok lelátóján. Új tagjaink lettek. Rendszeressé váltak az edzéseink. Szakosztályunk tagjai 2022. évben 12 versenyen 15 arany, 6 ezüst, 9 bronz érmet szereztek.

2023

A 2023-as évet a szakosztály nagy lelkesedéssel és jövőbeli reményekkel indította el. Létrehozta az új Facebook és Instagram oldalát. A nemrég létrehozott új honlapot a baranyai íjászok már megismerték, rendszeresen felkeresik.

2023.03.04-én az MTE 1888. íjász szakosztályának tagja, Auth János részt vett a Hadak Útja távcéllövő verseny 1. állomásán Siófokon.

A versenyen 30, 40, 50, 60, 80, 100, 120, 140 méteres távokon kijelölt céltárgyakra és célzónákra távonként 7 vesszőt lőttek ki a versenyzők két fordulóban. A versenyen összesen 112 értékelt lövés eredménye kerül összesítésre.

A Kiliti Íjász és SZE versenyén a 14 év feletti férfi, tradicionális íj (történelmi íj) csoportjában induló 35 versenyző közül Auth János a 6. helyezést érte el. Gratulálunk

A versenyen részt vett még 2 korábbi tagunk és jó barátunk 
Lovas Szilveszter és Takács András.

Március 19-én a 3 fős csapatunk Segesden járt a Segősdi Hagyományrző és Íjász Egyesület 40 cálos hegyi versenyén. A verseny 1+1 lövéses volt. A verseny végén Madarsi Lili tradi nő korcsoportban 1. Madarasi Gáborné VR kategóriában 2. és Madarasi Gábor 6. helyezést ért el. 


Április 15-én Auth János egyedül képviselte a szakosztályunkat a tamásiban rendezett 3D-s örömíjász versenyen ahol 2. helyezést ért el. Gratulálunk!


Április 22-én csapatunk a sásdi Nyílzápor HÍE tavaszi 3D-s íjászversenyén a felsőegerszegi erdőben. A célok és a terep próbára tette minden íjász tudását. A baranyai íjászok egyik legnépszerűbb íjászversenyén ismét szép eredményeket értünk el. Nagy Nikolett ifi korcsoportban 2, Doleszák István felnőtt kcs. szintén 2, Madarasi Lili felnőtt nő kcs. 1. helyezést ért el. A szenior kcs-ban: 1 Auth János, 4. Buris Tibor, 9. Madarasi Gábor. Madarasi Gáborné vadászreflex íjkategóriában pedig 4. helyezést ért el.


Május 13-án szakosztályunk részt vett a Baranya Íjásza versenysorozat siklósi fordulóján. A beharangozott viharos időjárás ellenére 116 versenyző úgy gondolta, hogy megküzd a többi íjásszal és az időjárással is. Az ítéletidő elmaradt, helyette pedig egy célokban gazdag és változatos íjászversenyen mérhették össze tudásukat az íjászok és a fúvócsövesek. Most is szép eredményeket értünk el a saját korcsoportjainkban. 1. Auth János, 3. Buris Tibor, 4. Madarasi Gábor, 1. Madarasi Lili, 10. Doleszák István, 4. Madarasi Gáborné, 10. Nagy János, 3. Nagy Nikolett.

1. Auth János, 3. Buris Tibor

Május 20-án részt vettünk Lovas Szilveszter volt tagunk (jelenleg Ivándárda SE) által szervezett táv céllövő versenyen. A verseny érdekessége volt, hogy több korábbi tagunk is részt vett ezen a versenyen. (Bíró Júlia, Madarasi Botond, Lovas Szilveszter, Hauser György, Takács András) A megszokottól eltérő, megnövelt céltávolságok ellenére is szép eredményeket értek el tagjaink a saját korcsopotjaikban. 2. Madarasi Gáborné, 1. Nagy Nikolett, 1. Takács Máté 1. Madarasi Lili 1. Buris Tibor 3. Madarasi Gábor 6. Sárvári József 9. Mányoki József. 


Teljes a Madarasi család

Ivándárdai csapatunk

Május 27én szakosztályink tagjai részt vettek a szigetvári 13. Zrínyi portyán. A verseny a várban került megtartásra ahol jó hangulatú, változatos célú versenyen vehettünk részt. Most is szép eredményekkel öregbítettük a Nimródos nevet. Ifi lány: 1. Nagy Nikolett, Felnőtt nő. 1. Madarasi Lili, Felnőtt férfi: 9. Doleszák István, Senior férfi: 2. Buris Tibor, 3. Auth János, 4. Madarasi Gábor, 5. Nagy János.  Vadászreflex felnőtt nő: 4. Madarasi Gáborné.

  
                                                                                                      1. Madarasi Lili
 
                                            1. Nagy Nikolett                    2.Auth János 3. Buris Tibor
Szigetvári csapatunk

2023.06.24-én Nagyharsányban vettünk részt az "Apró Parták" Baranya Íjásza versenysorozat 4. fordulóján. A 20 célos pályán a vesrenyzők összemérték tudásukat amely alapján az alábbi eredményeket értük el: 1: Nagy Nikolett, 2: Madarasi Lili, 2: Auth János, 4: Madarasi Gábor, 5, Nagy János, 3: Madarasi Gáborné.

   
                                    2.  Madarasi Gáborné                                1. Nagy Nikolett
                                                                         2. Madarasi Lili

2023.07.01-én szakosztályunk 6 tagja részt vett a Megyer Követői immáron 3. alkalommal Turonyban megtartott íjászversenyén, mely a BÍ versenysorozat 5. állomása volt. A csodálatos helyszínen változatos és egyben íjász tudást próbára tevő pálya várta versenyzőinket, ahol ismét szép eredményeket értünk a korcsoportjainkban: 1. Madarasi Lili, 1. Auth János, 3. Madarasi Gábor, 5. Nagy János, 1. Nagy Nikolett, 1. Madarasi Gáborné.

     
                                        1. Nagy Nikolett                  1.Auth János 3. Madarasi Gábor

 
                                   1.  Madarasi Gáborné                            1.  Madarasi Lili

2023.08.05-06-án szakosztályunk tagjai részt vettek a VII. Ősök napja rendezvényen Bugacpusztán. A találkozón Madarasi Lili részt vett az ottani íjász versenyen a felnőtt nő korcsoportban a mediterrán, modern íj kategóriában, ahol 2. helyezést ért el!



2023.08.12. Szakosztályunk 3 tgaja részt vett a Mecsek Íjász Egyesület által Hosszúhetényben rendezett XIX. Szent István kupán. Az 1 körös, 28 célos (3D) vadász versenyen 1+1 lövést lehetett leadni. (a +1 csökkentett értékű lövést akkor lehetett lőni, ha az első lövés nem találta el a célt) A pálya nehéz volt, az eredmények pedig magukért beszélnek. Mindhárman dobogóra álhattak a verseny végén a saját kategóriájukban: 1: Auth János, 2: Nagy Nikolett, 3: Madarasi Gáborné.



2023.09.09-én szakosztályunk megtartotta a II. Lajos emlékversenyét, amely egyben a Baranya Íjásza verseny sorozat záró fordulója is volt. A bevezetett informatikai változtatások következtében sokkal gyorsabban és gördülékenyebben zajlott le a nevezési adminisztráció, a pontok összesítése és az eredményhirdetés. A korsólövésnek ismét nagy sikere volt, annak ellenére, hogy senki nem találta el.

A versenyünkön szakosztályunk tagjai az alábbi helyezéseket érték el: ifi: 1. Nagy Nikolett, felnőtt: 1. Takács Máté 6. Doleszák István, felnőtt: 1. Madarasi Lili, 1. Madarasi Gáborné, senior: 2. Auth János, 3. Madarasi Gábor, 7. Buris Tibor, 8. Nagy János, 10. Sárvári József, 15. Szűcs Balázs, 16. Kovács József.

Az eredményhirdetés után következett a Baranya Íjásza versenysorozat eredmény hirdetése ahol szintén dobogóra állhattunk: ifi nő kategóriában 1. Nagy Nikolett, felnőtt nő: 1. Madarasi Lili, felnőtt férfi: 8. Doleszák István, senior férfi: 1. Auth János, 3. Madarasi Gábor, 4. Buris Tibor, 6. Nagy János, felnőtt nő VR: 2. Madarasi Gáborné.

Tradícionális íj kategóriában 2023. évben AUTH JÁNOS lett Baranya Íjásza.
Gratulálunk minden íjásznak! Hajrá Nimród!


2023.09.30-án Auth János részt vett a lajoskomáromi 3D vadászversenyen, ahol senior korcsoportban a 3. helyezést érte el.

2023.10.01-én szakosztályunk 3 tagja részt vett a Segősdi ÍE 40 célos 3D-s hegyi vadászversenyén, ahol Madarsi Lili felnőtt női kategóriában 1. Madarasi Gábosr VR felnőtt nő kategóriában 2. és Madarasi Gábor felnőtt férfi kategóriában 10. lett.

2023.10.07-én a sásdi Nyílzápor ÍE versenyén vettünk részt a felsőegerszegi erdőben. Ismét bővelkedtünk a helyezésekben: gyerek: 1. Hengl Viktória, ifi: 1. Nagy Nikolett, felnőtt: 1. Madarasi Lili, VR felnőtt: 3. Madarasi Gáborné, felnőtt férfi: 5. Doleszák István, senior: 1. Auth János, 5. Sárvári József.


Hengl Viktória

Auth János és Sárvári József

Madarsi Gáborné

Nimród csapata


2023.10.21-én a szekszárdi Alisca Nyilai ÍE-nél voltunk összemérni a tudásunkat a többi íjászéval, ahol Auth János az 5. míg Hengl Viktória az 1. helyen végzett.

2023.11.11-én szakosztályunkból ketten indultak a Tamási lombhullató 3D-s íjászversenyen. Hengl Viktória és Madarasi Lili is a dobogó tetejére állva öregbítette szakosztályunk hírnevét.

Verseny szakadó esőben

Madarasi Lili

Hengl Viktória

2023.11.12-én Kunszentmiklóson versenyeztek íjászaink a "Közel és távolba lövő vadászversenyen" ahol Madarsi Lili közel: 1. és távol: 1. Auth János közel: 1. távol: 5. Madarasi Gáborné közeli: 1. távoli: 1. és Madarasi Gábor: 21. lett.

Madarasi Lili

verseny előtti csendélet

2023.12.09-én Szekszárdon jártunk az Alisca Nyilai ÍE teremversenyén. A verseny végén az alábbi eredmények születtek: 1. Nagy Nikolett, 1. Madarasi Gábor, 4. Nagy János, 2. Madarasi Lili, 1. Hengl Viktória és 1. Madarasi Gáborné.

1. Nagy Nikolett

1. Madarasi Gáborné

1: Madarasi Gábor

Szekszárdi csapatunk